A Windows Server 2016 számos újdonságot hoz a virtualizáció, biztonság vagy éppen a szoftverrel megvalósított adatközpont (software-defined-datacenter) területen. Az érdeklődők most első kézből szerezhetnek tapasztalatokat az új technológiákkal anélkül, hogy saját szerverre kellene az új rendszert telepíteniük.
Eddig is volt lehetőség arra, hogy valaki kipróbálja a Windows Server 2016 újdonságait, például a 180 napig használható próbaváltozat révén, vagy pedig egy ingyenes Microsoft Azure előfizetésben létrehozott virtuális gép segítségével. Most virtuális laborgyakorlatokkal segíti a Microsoft a Windows Server 2016 bevezetésére történő felkészülést. Az üzemeltető szakemberek egy előre összeépített demkörnyezetben próbálhatják ki az új technológiákat, például a virtualizált környezetek biztonságát fokozó Shielded VM-et, a fürtözés terén érkezett újdonságokat, a Nano Servert, vagy a szoftveres tárolóinfrastruktúra felépítésének lépéseit.
Jelenleg hat laborgyakorlat érhető el, amelyek egyenként mintegy 60 percesek. A részvétel ingyenes, csak regisztráció szükséges hozzá, a csatlakozáshoz pedig egy modern böngésző. A laborokra regisztrálni ezen a weboldalon lehet. A gyakorlatok tetszés szerint ismételhetők.